Az ateista és a medve

Egy ateista sétálni ment az erdőbe. Milyen nagyszerű fák! Milyen csodás folyók! Milyen gyönyörű állatok! - gondolta magában. 
Ahogy sétált a folyó mentén, megrezdült mögötte a bokor. Megfordult, hogy lássa mi az. Hát egy óriási grizlimedvét látott maga felé rohanni. Amilyen gyorsan csak tudott, felfutott az ösvényen. Hátra nézve látta, hogy a medve közeledik hozzá. Mikor újra hátra nézett látta, hogy a medve egyre csak közeledik. Egyszer csak megbotlott és elesett. Meg akart fordulni és felállni, de ekkor a medve már közvetlenül fölötte állt, bal mancsával nyúlt utána, a jobbat pedig emelte, hogy lecsapjon. 

Ebben a pillanatban az ateista felkiáltott:

- Istenem, segíts! 

Az idő megállt. A medve megdermedt. Az erdő elnémult. 

Nagy fényesség támadt, és egy hang hallatszott az égből: 

- Te tagadod a létezésemet, azt tanítod másoknak, hogy én nem létezem, a teremtésről pedig azt állítod hogy az egy kozmikus véletlen. Azt várod, hogy kisegítselek ebből a szorult helyzetből? Tehát akkor már hiszel bennem? 

Az ateista közvetlenül a fénybe nézett és így szólt: 

- Képmutató lennék, ha most azt kérném, hogy kezelj úgy, mintha hívő lennék, de esetleg nem lehetne, hogy a medve legyen keresztény? 

- Rendben van - mondta a hang. 

A fény eltűnt. Az erdő újra megelevenedett. A medve leengedte jobb mancsát, és mancsait összekulcsolva, fejét előre hajtva így szólt: 

- Uram köszönöm, hogy te gondoskodsz rólam, kérlek, áldd meg a mai ebédemet. Jézus nevében, Ámen.”

forrás: http://www.uzenetek.com/2011/03/az-ateista-es-medve.html#ixzz1KzsjwRCj

Szorgos napok

Hát szégyen szemre nem értem ide hónapok óta, de kivételesen ez jó hír. Bár nagyon hiányzott a blog írása, de hála az én gondviselő, Istenemnek, végre dolgozom. Nem is tudom igazán hogy alakultak így a dolgok, de most annyi megrendelésem van, hogy néha még a napokat sem tudom.
Valahol 3 hónappal ezelőtt kezdődött a dolog, a kevés, jóformán nem is létező bevételemből, elkezdtem tizedet fizetni. Tudom sokan nem is tudják mire jó, én sem tudtam. Hallottam az Isten tiszteleteken mindig, hogy ezzel támogatom Isten munkáját, de a kevésből még adni, gondoltam akkor még nagyobb lesz a hiányom, hiszen így sem elég a pénzem. Meg hát hogy őszinte legyek sokszor zsugorinak is érzem magam. 
Végül is elkezdtem tizedet fizetni, ami először csak 50 Ft volt, gondoltam ez "nem vág földhöz", és nem is volt látszata a dolognak. Aztán egy alkalommal, azt mondták ha adsz az Úr százszorosan megfizeti, de ne gondoljunk hogy ez egy automata. Nem úgy működik hogy bedobod a pénzt és másnap százszor annyid van. Legtöbb esetben persze anyagi növekedéssel jár, de más áldásokkal is. Hát egy próbát megér gondoltam.......
Végül is az Úr mondja tegyük őt próbára a tizeddel, hát meg tettem. 
Hűségesen bedobtam a tizedet minden keresetemből, volt hogy csak 50 forintot volt hogy 300-t, majd megfeledkeztem a dologról. Már arról hogy figyeljem, egyre több volt a tennivaló, és a kereset is. Aztán egy ismerős megkért hogy segítsek be a munkájába, meg is egyeztünk be is tanított. Mikor a tizedre került a sor már megdöbbentem már nem százasokat ezrest kellett bedobnom, ez már olyan összeg ami tud hiányozni a nehéz időkben, így nem volt túl könnyű továbbra is hűségesen beadni. Viszont a jókedvű adakozót szereti az Úr, és tudom, hogy jó helyre kerül az a pénz, támogatunk belőle embereket, és a gyülekezetnek is vannak kiadásai. Így hát továbbra is beadtam, most pedig ott tartok hogy a sok varrni való teljesen kitölti a napomat, és mindenre van elég pénzem. Ne gondolja senki, hogy most meg nem tudok vele mit kezdeni, mert hát most is meg kell néznem mire költök. Azonban van étel az asztalon minden nap, van ruhám, és a számlák is ki vannak fizetve, ami nekem nem sok mert a szüleimmel élek, de ha nem őket terhelem a szükségeimmel, talán már nekik is könnyebb.
És rájöttem, hogy nem kell 3 sport cipő, vagy 10 nadrág, és 4 téli kabát, össze is szedtem minden holmimat amit nem hordok, nem használok és bevittem a krízis központunkba. Jó érzés látni hogy olyan embereknek jelent örömet aki nem tudná megvenni. Most pedig már minden nap tapasztalom, hogy minél többet adok, annál többet kapok vissza, és már csak nagyon ritkán érzem hogy sajnálom a pénzt kiadni. 
Akárki akármit mond, a pénz nem minden, most már tudom.   

Ja és voltam kirándulni, jó ez a szép tavasz :)