Egy tetoválás születése és halála (Harmadik rész)

Nos az előző bejegyzésben elmeséltem milyen felismerésre jutottam életem alakulása és a tetoválásom készítése között. Végül arra a döntésre jutottam hogy mint mindenben ebben is engedelmes leszek Istennek. Persze nem kötelező jellegű és sok esetben nem is megvalósítható a tetoválás eltávolítása egy újjászületett keresztény számára, viszont mindenképpen emellett döntöttem. 
Ha fent marad, mindig emlékeztet rá milyen ember is voltam, amit bevallom nem biztos hogy díjaznék, és örök életre egy támadási pontot jelentene a démonoknak. Egy megmaradt tetoválás számukra olyan mint egy nyitott ajtó, ha az ember a legkisebb kapcsolatba is kerül azzal amihez ez a tetoválás köti könnyen visszatérnek a már kiebrudalt démonok, és a tőlük való szabadulást is nagyban nehezíti. Így hát eldöntöttem végzek vele, csakhogy ez nem is olyan egyszerű.
Ma 3 módszer közül lehet választani, 1: műtétileg kimetszik a bőrt és összehúzzák vagy pótolják, ehhez azonban az én tetoválásom túl nagy és kényes helyen van, 2: lézeres kezelések sorozatával kiégetik a bőrből ami ugyan csak problémás a minta mérete miatt és mindkét eset heget hagy, 3: kémiai úton távolítják el egy speciális anyaggal amit a bőr alá tetoválnak akár a festéket, ez összekapcsolódik a festékkel és kilökődik a szervezetből a bőrrel együtt, ekkor új bőr keletkezik a helyén. Mindegyik hosszú és fájdalmas folyamat, de sikerességét tekintve a 3. mellett döntöttem. Erről egyébként akkor szereztem tudomást amikor műteni készültek és feleslegesen feküdtem be a kórházba, mert halasztották a műtétem, a húsvéti táncról szóló bejegyzésemben ez már szóba került, Akkor délelőtt a szobatársam mesélt egy kozmetikusról aki a városban egyedüliként foglalkozik a módszerrel. Meg is akartam keresni az illetőt de nem volt sem pénzem az eljárásra se lehetőségem a pénz előteremtésére, munkanélküliként. 
Reménykedve fogadást tettem az Úrnak, hogy amint lesz munkám az első dolgom lesz erre a célra összespórolni az összeget. A munka váratott magára, de úgy döntöttem, illetve nem is tudatos döntés volt, inkább így alakult hogy ha valaki megcsodálta vagy megjegyzést tett a tetoválásomra rögtön elmeséltem neki hogy nem volt jó döntés, és igyekeztem mindenkit lebeszélni róla. Az egyik benzinkutas ismerősöm, akit ez által ismertem meg figyelemmel is kíséri a dolog alakulását és úgy tűnik, sikerült jobb belátásra bírni a készítést illetően.
Majd nyáron jött a történet csodálatos része. Készültem az idei ifjúsági táborba amit a gyülekezet szervezett, a korosztályom számára, és egy alkalmi munkának köszönhetően ( meg persze az Úrnak) részt vehettem rajta. A tábor előtt sejteni lehetett hogy valami fontos dolog fog történni ott, mivel minden lehetséges módon igyekezett a sötét oldal meggátolni a részvételem. Az utolsó pillanatban lett meg a szükséges összeg a részvételre, Gond volt a jelentkezésem körül is, majd az indulás előtti héten két hihetetlen balesetet is megúsztam karcolás nélkül. Az első esetben a nyíl egyenes úton haladtam hazafelé amikor egy mellékútról minden elsőbbségadás nélkül kihajtott elém egy kamion, ami pedig tökéletes kellett lássa az én piros kis autómat a nyíl egyenes úton. Hozzáteszem öreg kis autó az enyém és a fékutam jóval hosszabb így amikor rádöbbentem hogy a kamion kihajtott elém egyből felmértem hogy az ő sebessége kb10 km/h míg én 90 km/h val közeledem felé és esélyem sincs megállni, azonban kikerülni sem mert szemből autó jön. Teljes erőmből a fékbe tapostam, és csak vártam hogy mikor érem utol, és rohanok bele frontálisan, de érthetetlen módon a csattanás elmaradt, és egy cm-re megálltam a kamion mögött. Lehet erre mondani hogy volt ott hely, jó volt a fékem de azóta sem tudtam ilyen féktávon megállni ekkora sebességnél ....
A második eset két nappal később történt de leírni talán kicsit bonyolultabb lenne. A lényeg hogy a külső sávon haladtam és épp elhagytam a várost és gyorsítottam kilencvenre, a belső sávon haladó pedig lassított hogy balra bekanyarodjon, a két autó közt már majdnem eltűnt a távolság amikor a visszapillantóban megláttam egy száguldó suzukit a belső sávban, mire felfogtam hogy nincs helye a sávjában és nem is lassít az én autóm és a belső sávban lévő már félig egymás mellett volt. Ekkor ért oda a suzuki és rám rántotta a kormányát. Refelexből én is elkaptam a kormányt de part oldal volt mellettem így nem tudtam neki helyet adni, és ha felmegyek rá fejre áll az autóm. A suzuki úgy vágott be elém hogy láttam amint a 1,5 m-es helyen elfér a közel 3 méter vagy talán szélesebb suzuki. Szó szerint láttam áthajtani a bal első futóművemen. Soha nem fogom elfelejteni, nem sokkal később félre is húzódtam hogy megnézzem nincs e baja a kocsimnak, pedig semmi durranást nem hallottam. Mondanom sem kell hogy a suzuki lassítás nélkül tovább hajtott közel 140-es tempóval. Már közel 10 éve vezetek rendkívül jól és tudom hogy mindkét balesetnél komoly ha nem halálos sérüléseket kellett volna szenvednem. Hála az Úrnak még is megúsztam minden karcolás nélkül.
Ilyen előzmények után vágtunk neki a nyári "tábornak" a barátnőimmel. Szerencsénkre igazi konferencia idő volt, végig hűvös és esős volt a hét, de nem bántuk egy percig sem. 
Sok új barátot és ismerőst szereztünk az egy hét alatt, és sok régivel is találkoztunk nagy örömünkre. Egy hosszadalmas sorban állás alkalmával egy nagyobb társaságban el is meséltem tetoválásom történetét, és hogy most már sportot űzök belőle hogy embereket lebeszéljek róla, és azt is elárultam hogy szeretnék tőle végleg megszabadulni, de olyan mint egy nagy álom, kissé lehetetlennek tűnik. 
A tábor utolsó estéjén odajött hozzám egy lány akit ott ismertem meg de pontosan nem tudtam milyen körülmények közt és adott nekem egy levelet azzal, hogy ezt nekem írta és csak otthon olvassam el. Furcsálltam a dolgot de bele egyeztem. Az est további részében csak is ezen járt az eszem, hogy vajon mi állhat benne. Nem is tudom miért de úgy éreztem valami rossz dolog van benne, és már már annyira felhúztam magam hogy ki akartam dobni, de a kíváncsiságom nem engedte. Másnap a bőröndökkel a tábor területén voltunk az elsők közt és vártuk a záró reggelit és a búcsúzást. Reggeli után azonban már olyan feszült voltam a levél miatt hogy úgy döntöttem elolvasom. Félre vonultam egyedül, de nem túl messze, gondoltam ha tényleg rossz hát a barátnőim majd vigasztalnak.
Leültem a parkban kibontottam a borítékot és egy félbehajtott papírlapot húztam elő amiből bankjegyek lógtak ki. Ahogy kihúztam a pénzt láttam hogy csupa nagy címlet, és annyira ledöbbentem hogy remegve hajtottam szét a lapot amin csak pár tömör sor volt. 
" Kedves Barátom! Kérlek fogadd el azt az összeget az Úrtól a tetoválásod eltüntetésére! Már amikor a ... -nál várakoztunk, felindított az Úr, hogy kifizessem az eljárást, és ma a tanítás előtt egyértelműsödött bennem, hogy ez a gondolat tőle származik. A mai tanítás pedig teljesen biztossá tett benne. Kívánom hogy áldjon meg téged az Úr minden területen, felettébb mint gondolnád! Kívánom hogy a tetoválás nélkül tiszta, szent és boldog életed legyen!"  
Mire a sorok végére értem könnybe lábadt szemekkel olvastam, és egyszerre sírtam és nevettem a boldogságtól. Jobban megnéztem a bankjegyeket és akkora összeg állt rendelkezésemre amiből biztosra vettem hogy maradéktalanul elég lesz az eljárásra. Még egyszer a levélre pillantottam, hitetlenkedve, és csak sírtam. Mérhetetlen hálát és szeretetet éreztem a testvérnő és az Úr iránt, életem nagy álma vállt ezzel valóra, és képtelen voltam felfogni. A következő egy órában próbáltam megnyugodni, de felváltva sírtam és nevettem az örömtől. Barátnőim értetlenül álltak az eset előtt mivel közöltem csak akkor osztom meg velük a történteket mikor a kocsiban ülünk hazafelé menet. Utólag talán bölcsebb lett volna ha apám közben nem vezet, mert a reakciók kis híján letérítettek az útról. 
Az egyetlen zavaró hogy bár a lány indulás előtt még elköszönt, és megkérdezte ugye nem dobtam ki a levelet, úgy tetem mint aki megőrizte és még nem bontotta fel, nem akartam zavarba hozni bár legszívesebben megöleltem volna érte. Sajnos még a nevét sem tudom, mivel a bemutatkozás részleges volt és a levelet nem írta alá, pedig szeretném neki megköszönni az ajándékot. Tudom, hogy az Úr megáldja ezért gazdagon, és remélem találkozok vele még valamikor. 
Folyt. köv.

Egy tetoválás születése és halála (Második rész)

Az első részben leírtam hogy is született meg az én kis fekete párducom. Azóta eltelt 6 év, igen csak kalandosan és helyenként zajosan.
Korántsem mondhatom sajnos hogy szép évek vannak mögöttem, de ahogy telt az idő sok minden megváltozott,  főleg én magam. A legrosszabb az egészben hogy észre sem vettem, milyen távolra kerültem attól az embertől aki voltam, és még távolabbra attól aki lenni akartam. Tulajdon képen az egész változást és minden eseményt szerencsétlen, és a tetoválásomtól független dolgoknak gondoltam a megtérésemig. Azóta sokat gondolkoztam a dolgon, és össze hozott az Úr néhány emberrel akiknek szintén van valamilyen tetoválása, és ők elmesélték a saját tapasztalataikat a témában.
Az ige azt mondja hogy ne jelöljük meg testünket semmilyen módon, mert az gonosz szellemekkel hoz minket kapcsolatba, ez vonatkozik a tetoválásra, heg tetoválásra, és a piercingekre is. Ami tény hogy régen az emberek a bálványok képét tetováltatták magukra hogy közelebb hozzák magukhoz amit szeretnének, mint egy ima képben, vagy szimbólumok de minden esetben jelentéssel bírtak, és szellemi szinten is befolyással vannak az emberekre. Persze tudom nem mindenki hisz ebben, de hit nélkül is befolyásolja az ember életét. Amikor felrakattam én sem hittem hogy bármi is megváltozik és még is.
Tény az hogy a betegségem a tetoválás után olyan mértékben elszabadult, hogy arra az orvosok is rácsodálkoztak, és pajzsmirigyem több mint a kétszeresével működött minden elváltozás nélkül, ami önmagában meglepő, de ez mellett ellentétes tüneteket is produkált ami egyenesen lehetetlen ezer esetből ha egy ilyen előfordul. Ebben az volt az igazán fura hogy egyik napról a másikra fordultak meg a tüneteim.
Az igazán lényeges változások a személyiségemben következtek be, egyre inkább azonosultam egy ragadozó természetével. Főleg a férfiak terén váltam ragadozóvá, pedig addig egy romantikus, szelíd és kissé naiv lány voltam, aki tekintettel volt mindenkire. Nem korántsem a filmekből ismert szerencsétlen akinek soha nincs udvarlója, csak egy tisztességes, tapintatos, bizonyos erkölcsi normákat betartó lány voltam. Most azonban senki és semmi nem érdekelt csak hogy megkapjam amit vagy akit akarok, rideg és érzéketlen lettem, és gondolkodás nélkül átgázoltam bárkin. Ez persze eredményezett néhány rossz kapcsolatot ami még inkább fokozta a helyzetet, míg végül odáig jutottam hogy képtelen voltam hűségesnek lenni és őszintén szeretni, pedig még össze is költöztem egy férfival.
Teljesen kifordultam magamból, és napról napra rosszabb volt a helyzet. Ez a változás hosszú folyamat volt így igazán fel sem tűnt, minden egyes alkalommal csak egy kicsit léptem át az általam jónak tartott erkölcsi határt, és gondoltam a rosszról hogy ez még belefér. Egy lépés, majd még egy és végül már nem is láttam honnan indultam, az igazán borzasztó hogy közben ezek a viselkedések amik korábban nagyon rossznak ítéltem szép lassan átalakultak és normális dolgoknak látszottak. Olyan mint amikor valaki rossznak érez egy ízt,  de annyit kostól belőle hogy szép lassan megszokja és már egész kellemesnek is találja.
A munka területén is sikertelenségek követték egymást, ha nagy nehezen kaptam is munkát azt vagy nem szerettem, vagy elégedetlen voltam a főnökkel vagy a munkával, de a vége felé már a betegségem súlyossága miatt nem bírtam ellátni a munkámat. Az is igaz hogy nem is nagyon akartam dolgozni, mert a depresszió is kezdett kiütközni rajtam. Voltak napok amikor ki sem mozdultam a lakásból, ekkor már a szüleimmel éltem  ismét. Majd jött pár hónap javulás kezdtem újra jól érezni magam és tanfolyamra jártam, de a reménytelen jövő, a boldogtalanság továbbra is megkeserített. Sokat dohányoztam, és bulikban tomboltam ki magam, de éreztem hogy nem jó így egyre jobban vonzott a régi életem, amikor még volt hitem és reményem.
Ma már tudom hogy ebben az időszakban az édesapám és a nagynéném is imádkozott értem.
Végül  majd két évvel ezelőtt megtértem és az Úrhoz fordultam.
Ma már a régi énem ez a lázadó, lassan eltűnik, és végre egy igazán boldog ember vagyok. Még sok terület van amin javítanom kell, de elkezdtem visszafoglalni az életem terülteit és egyre boldogabb, és sikeresebb vagyok.
Amikor szembesültem hogy az életem kisiklása főként a tetoválásom következménye, persze nem kizáróan elhatároztam hogy leszedetem, bár nem tudtam hogy lehetséges e.
A harmadik részben leírom hogy sikerült megvalósítani a dolgot.
Folyt. köv.

Egy tetoválás születése és halála ( Első rész)

A születés


 A pontos kezdetekre nehéz ennyi év távlatából visszaemlékezni, de azért megpróbálom. A körülmények néhol már meghomályosodtak az elmémben, de az igazán fontos részletek azt hiszem soha nem mennek feledésbe.
Elöljáróban szeretném  leszögezni, hogy senkit nem akarok rábeszélni a tetoválás készítésre, és ha valaki még előtte áll várja meg a történet végét ha egy mód van rá, ígérem tanulsággal szolgál.
 A történet valahol az életem 19. évében kezdődik, bár a tetoválás jóval később került fel a testemre ez az időszak még is meghatározó volt a létrejöttében. Ebben az évben történt ugyan is hogy a már az előző bejegyzésben emlegetett pajzsmirigy betegségem napvilágot látott. Egész addigi életemben mindennél jobban féltem a tűtől ( és a késtől, ha rám fogták) épp ezért orvosi vérvételeim számát egy kezemen meg is tudtam számolni. Hála az égnek addig nem is volt ok ilyen vizsgálatokra az életem során, csupán egy ilyen alkalomra emlékszem akkor is majdnem elájultam a rosszullét miatt. Ezen kívül csak a kötelező oltások beadása hozott közelebbi ismeretségbe a tűvel, és azokat is igyekeztem elkerülni. Azonban mikor betegségem kiderült hirtelen azon kaptam magam hogy a kórházi "pihenésre" rendelt egy hét alatt napi 4-5 alkalommal is vért kell venni tőlem. Az első alkalommal ez meglehetősen nehéz procedúra volt, részben az említett rosszullétek részben pedig a rendkívül jól elbújt vénák miatt. Még is mire a hét letelt már egész jól viseltem a tű közeledését. Ezt követően pedig havonta kellett mennem vérvételre a szigorú gyógyszer beállítás és kezel és okán, és röpke fél év alatt hozzászoktam a procedúrához. Idő közben arra is rájöttem hogy ha figyelem az eljárást semmiféle fájdalmat és rosszullétet nem érzek, sőt egyik kedves nővérke közben még elméleti oktatást is tartott róla. Nos végül egy évvel később az eredmény meg volt, ha nem is kedveltem de megszoktam az eljárást.
Néhány évvel később befejeztem a középiskolát, egy rendkívül jó érettségi bizonyítvánnyal, majd egy nyáron át vártam a felvételi eredményemet, habár biztos voltam a sikerben mivel előttem sok barátom felvételizett ebbe az iskolába sokkal rosszabb eredményekkel sikeresen. A nyár végén meg is jött az eredmény, nem vettek fel. Ez persze hideg zuhanyként hatott, és úgy éreztem kihúzták a lábam alól a talajt, de most nem ennek körülményi érdekesek. Nem volt mit tenni, irány a munkaügyi központ, még jó hogy van egy szakmám, tehát megyek dolgozni. 
 Nem is telt bele pár nap és életem első munkahelyére igyekeztem, egy varrodába. Majd 6 munkanappal később,( igen ennyire hamar ) beláttam a szalag munka nem nekem való, és inkább lövöm magam főbe mint hogy tovább folytassam, így felmondtam. Varroda tehát szóba sem jöhet. 
Sokáig ismét nem vártam, és egy dekoros cég alkalmazottja lettem, de legnagyobb sajnálatomra 3 hónap próba idő után elküldtek ( mert akkor járt le az utánam járó kedvezmény). Ez karácsony előtt történt.
A két ünnep között sok időt töltöttem a legjobb barátomnál és sokat beszélgettünk, ezen a ponton azonban homályosak az emlékeim, hogy ő vagy én hozakodtam e elő a tetoválás témájával, de végül is beszélgettünk róla, hogy jó lenne csináltatni egyet. Ez a gondolat olyan erővel fészkelte be magát a fejembe hogy napokig csak e körül forogtak a gondolataim. Végül előadtam Laci barátomnak az eredményt. Szeretnék egy tetkót ez biztos, de nem tudom milyet, színes szóba sem jöhet nem vagyok én festő vászon, nonfiguratív kilőve nincs értelme, tipikus csajos minta pl pillangó, szív, rózsa esélytelen nem vagyok tucat ember. Végső soron a tetoválás lényege az egyediség. Majd ezen a ponton megint homályos a dolog, de valahogy kiböktem legyen fekete párduc. Az a kedvenc állatom, és hasonlítok is rá, mivel tudok igazi cicás bújós is lenni és ha kell igazi vadmacska is, magyaráztam meg az ötletem. Teljesen azonosultam a gondolattal, és az állat tulajdonságaival. 
A terv az volt hogy olyan helyre rakatom ahol jól látom, hogy mindig emlékeztessen rá, hogy erős vagyok és részben úgy tekintettem rá mint leendő védelmezőmre. Mivel akkoriban nem voltam jó viszonyban Istennel, nem igazán érdekelt hogy mit szól hozzá, de a szellem világban hittem, és nem akartam olyan jelet ami köthető valamihez pl.: galamb a béke szimbóluma, vagy a pentagramma sátánisták jele. Épp ezért utána néztem van e jelentése a fekete párducnak és megnyugodva tapasztaltam hogy nincs.
Nem sokkal később annyira beleivódott a gondolat az agyamba, hogy a következő városi sétám alkalmával betértem egy tetováló szalonba, és mire észbe kaptam meg volt beszélve az időpont a varráshoz.
Az egyetlen feszültséget az okoztam hogy tudtam az egész családom ellene lesz és tiltani foglya, de úgy gondoltam 21 évesen elég bölcs vagyok és eltudom dönteni mit akarok. Azt nem titkoltam el otthon hogy tetováltatni akarok, de mivel nem örültek neki, nem is nagyon hirdettem hogy megvan az időpont. Gondoltam ha már ott van nincs mit tenni úgy sem. 
Mikor Laci meghallotta hogy meg van az időpont ő is bejelentkezett rögtön utánam hogy együtt tetováltassunk, az ő választása a tripla x c. filmben látható kép volt, egy koponya rohamsisakban...
Január első felében, a pontos dátum nincs meg egészen de talán 8 körül, el is mentünk tetováltatni.
A jól láthatóság jegyében a nyakamra került a tetoválás a csuklyás izomra, bár eredetileg úgy akartam hogy ott aludjon a vállamon, végül egy mászó pózban került fel, mivel a készítő szerint túl sötét a minta és egy fekete foltnak hatna az egész. Felrajzolta a mintát, ami elsőre már nagyon tetszett és neki is estünk. Hát nem mondom hogy kellemes érzés volt, de ki lehetett bírni.  Néha arra emlékeztetett mint mikor megkarcolják az ember bőrét, helyenként azonban fájdalmas volt. Végül másfél óra múlva készen is voltam, és már gyönyörködtem is benne, Lacié lényegesen kevesebb ideig tartott, de délután már küldözgettük is a képeket az ismerősöknek róla.  
Nem mondom otthon volt vita az ügyben, de nem olyan nagy mint vártam, igaz először azt mondtam hogy nem végleges hanem pár év alatt kikopik, gondoltam addig lesz idejük megszokni. 
Akárhogy is de büszkén viseltem és nagyon tetszett, egyetlen pillanat volt csupán mikor bánatot éreztem, és ezt soha nem felejtem el. A fürdőszobai tükör előtt álltam, és ahogy nézegettem az jutott eszembe hogy ez az esküvőmön is ott fog virítani a nyakamon. Ez valahogy elszomorított mert a menyasszony nekem a tisztaságot és kedves szelídség képét jelenti, és ez nem fért össze, de mielőtt ez a gondolat nagyon elszomorított volna gondoltam majd kiretusáljuk a képeket. 
Többé azonban nem engedtem be ezt a gondolatot, és később teljesen azonosultam a tetoválásommal. 
Bár úgy emlékeztem barátnőm halála is közrejátszott a készítésében, de most hogy végig gondoltam ő pár évvel később halt meg, de még is sokszor emlékeztetett rá a tetoválás, mert ő igazi macska típus volt belsőleg. 
 Nos így született meg életem első és egyetlen tetoválás, de a történet lényege csak eztán jön.
Folytatás a második részben hamarosan.

Hátterek

Mivel egy általam alkotott háttér nagy sikerrel került ki a netre, és többen érték tegyek még közzé párat gondoltam ez a legjobb helye. A képekhez csak annyit tennék hozzá hogy, meglévő szép hátterek nem az én munkáim én csupán az igéket párosítottam, össze a képekkel, meg kis alakításokat végezetem rajtuk. Remélem ezek is tetszenek majd.

Elmaradott beszámolók!

Mozgalmas nyáron vagyunk túl, és ma végre ideért az ősz is, eddig igen csak váratott magára.
Sok-sok élménnyel gazdagodtam a nyáron, és egymást követték az események épp ezért a blogra sem maradt időm, de főként energiám nem.
Hosszú évek óta ez volt az egyik, ha nem a legjobb nyaram. Elöljáróban csak annyit mesélnék róla, hogy bár sokat dolgoztam ( és lehet hogy hihetetlen de ennek nagyon örülök) jutott idő a pihenésre is a Balatonon, bár az idő nem volt strandra alkalmas de ez egy percig sem zavart. Majd volt a családban egy csodálatos esküvő aminek a szervezése főként az én vállam nyomta, de nagyon örültem ennek a "tehernek".  Voltam "táborokban", nem a klasszikus értelemben vett táborok, de sok új ember új barát talált rám ezeken a napokon.
Oh igen és sikerült a játékomra jelentkezett lánynak elküldenem az egyedi készítésű ajándékot Oroszországba :) viszont sajnos fotót nem tudok közzé tenni róla, de majd megkérem, ha tud küldjön nekem egy képet hogy feltegyem.
Jah és a nyár folyamán két dolog bizonyosságot nyert bennem, Él az Úr aki engem megmentett a haláltól idén nyáron (is) mivel az életem egy hajszálon függött, de erről a következő bejegyzésben mesélek. A másik dolog hogy ha az ember hűséges Istenhez minden rossz hibáját a javára fordítja, és teljesíti minden kívánságát, de ez szintén egy későbbi bejegyzés lesz.
A Későbbiekben pedig egy ígéretemnek is eleget teszek ...
folyt. köv. hamarosan

Életre szóló ajándék

Ajándék

Életre szóló ajánlatom van számodra!

Fejlesztéssel törtem be a piacra, de most már az újrahasznosításban és a karbantartásban is érdekelt vagyok.  Jézusnak hívnak és én vagyok a legjobb a szakmában. Figyelmedbe ajánlok egy ingyenes kipróbálási lehetőséget: Bármit megjavítok, amire szerinted leginkább ráfér a javítás!

Mielőtt gondolkodás nélkül rávágnád a választ, olvasd el a következőket:

Amikor azt mondom, hogy bármit, úgy értém szó szerint bármit! Az elromlott tévédre vagy a folyton lerobbanó autódra gondolsz? Gondolkodj egy kicsit nagyobb léptékben! Gondolj valami igazán nagyra! Egészség, az életed, az összetört szíved, vagy bármilyen probléma, amivel szembe kell nézz!

Tudom, így ismeretlenül nehéz elhinni, hogy az ajánlatom megállja a helyét, és tartom magam a megállapodáshoz. Ezért a kipróbálási lehetőség mellé van még egy ingyenes ajánlatom: Tegyél próbára! Próbáld ki, hogy valóban működöm-e! Te magad legyél a kémcső a kísérletben! Kérj meg, hogy legyek életed része és tegyem jobbá a dolgokat körülötted.  Ha nem vagyok képes szállítani amit ígértem, elfelejthetsz az ajánlatommal együtt.  Ha viszont működik a dolog, és bebizonyítom, hogy valódi vagyok, gondolj bele mennyit nyerhetsz az ügyön!

Mit kérek cserébe?

A szereteted. Csupán ennyit.  Mielőtt más megoldás után néznél próbálj ki engem és meglátod, akármilyen gonddal jössz hozzám, mindegyikben segítek.

Ajánlatom nem a távoli jövőre vonatkozik, bár olyan ajánlataim is vannak. Azonnal és minden további alkalommal működik, amikor próbára teszel. Ez komoly!

Túl szép, hogy igaz legyen? Mondtam, hogy ez egy életre szóló ajánlat! Ennél jobb ajánlatot senkitől nem fogsz kapni, és ez még csak a kezdet!

Azt kérded mivel érdemelted ki? Semmivel! Amikor szerelmes vagy, szerelmed tárgyának semmit sem kell tenni ahhoz, hogy kiérdemelje kegyeidet, mert magadtól is mindent megtennél érte.  Ezzel én is így vagyok. Jól értetted, szeretlek téged!

Ennyit igazán megtehetsz. Kérdd, hogy bizonyítsam be neked, valóban az vagyok, akinek vallom magam és, hogy valóban megteszem, amit ígérek. Utána dőlj hátra és figyelj! Ígérem, bárkinek megteszem, aki őszintén kér.  Nem fogod megbánni.

Szeretettel, a mennyei karbantartó,

Jézus

Ha még nem fogadtad el Jézust, mint megváltódat, most rögtön megteheted. Mondd el ezt az imát:

A fenti bejegyzést és még sok más érdekességet olvashatsz ha ellátogatsz a forráshoz.

Díjat kaptam!!!

Nagy meglepetés ért, blogom díjat kapott! Ez egy bloggerek közt futó díj amit egymásnak adunk ha a másik blogja elnyerte tetszésedet.

A díj szabályai:

1. Köszönd meg annak, akitől kaptad.
2. Írj egy postot.
3. Küldd tovább 12 blognak, ha annyit érdemesnek tartasz.
4. Értesítsd a kiválasztott blogokat. 

Hát ez nem könnyű dolog. Én nem néztem azt,hogy ki kapta már meg és ki nem. Egyszerűen nekik szívesen tovább adnám! És persze nem tudom lesz e 12 blog amit ismerek és szeretek de majd meglátjuk.
Nem sorrendben de ők az én ajándékozottaim:
Hitre Hangolva, Linda, Kathy, Kiskukta, Andi, Lidércke, Zsófi

Egy igazán csodálatos ember!!!!!

Amikor a következő videót megláttam, kérdések és érzések kavarogtak bennem. Hogyan lehet egy ilyen ember ekkora hatással a világra, és hogyan tarthattam magam olyan kevésre, hogy képes ő minderre? Öröm és szomorúság, bánat és békesség, sok-sok érzés, de végül Dicsőség Istennek Őérte!

És egy riport vele, hogy hogyan került ebbe a helyzetebe.

És még egy hosszabb videó, életéről, és bizonyságáról:

Hálás vagyok érte Istennek, ő egy igazán remek ember, és példa mindenkinek :)

P.I.F. játék ajándékom megérkezett

Szombat estére megérkezett a PIF játék ajándékom, az én legnagyobb meglepetésemre.
Este amikor a szobámba léptem, a szemem sarkából megláttam a polcon valamit. Egy tábla állt ott előtte egy kis levélkével. A levélre ez volt írva: " Neni! Először a levelet olvasd el!" Jah mert hogy azt elfelejtettem mondani hogy a játékra a sógornőmnél jelentkeztem. :) Amíg én az Isten tiszteleten voltam nálunk járt és becsempészte az ajándékom. A levélben ez állt: "Drága Sóginéni! Fogadd sok szeretettel a P.I.F. ajándékodat. Remélem sikerült olyat készítenem számodra, ami nem csak a szobád vagy majdan a házad dísze lesz, hanem a lelked is táplálja."
És ez az ajándék fogadott:

Nos be kell vallanom, nagyon tetszik az ajándék, és igen csak találó volt :) és persze meg is lepett. Még meg is könnyeztem sógornőm figyelmességét, és biztos vagyok benne hogy velem lesz bárhová is költözöm majd. Sőt azt is lehatároztam, hogy a fa melletti üres helyere kerülnek a hétvégén frissen készült családi fotók. 

Hamarosan én is elküldöm az első ajándékot, de van még 2 hely bátran jelentkezzetek, mint látjátok megéri :)

Új érdekes oldalra bukkantam

Ma lapozgatás közben találkoztam egy kedves testvérem blogjával melynek címe Hitre hangolva érdeklődve olvasgattam bele az imént. Nos ő régebb óta vezeti mint én, vagy legalább is nagyobb sikerrel, hiszen számos témában van bejegyzése, és rengeteg olvasni valót adott nekem :) külön köszönet érte :)
Ha valakinek tetszik a blogom, érdemes átlátogatnia hozzá is, a fenti linken vagy ITT ezt megteheti.

Most pedig egy kis ízelítő a humor rovatából :D

Tóth Géza: Hacsek és Sajó - A közlekedési miniszter

(annak az elterjedt közhelynek a paródiája, amikor az emberek úgy okoskodnak: Ha Isten létezik és jó, akkor miért engedi meg ezt a sok rosszat?)
- Szervusz kedves Sajókám, jó hogy újra találkozunk! Mond, mi van veled, hogy vagy?
- Hát komám, le vagyok sújtva! Most olvastam egy statisztikát… képzeld el, hogy minden évben Magyarországon 1000 ember hal meg közúti balesetben. Engem úgy neveltek a szüleim… mindig azt mondták, hogy „fiam mi hisszük, hogy a közlekedési miniszter létezik” (csalódottan), de én már ebben nem hiszek.
- Hogy-hogy?
- Hát kérlek szépen, ha létezik az a közlekedési miniszter, akkor hogyan engedheti meg mindezt?
- No de Sajókám! Most Te viccelsz? Hát mi köze a közlekedési miniszternek a balesetekhez?
- Hát az, hogy Ő a miniszter! Hogy engedheti meg?! (felháborodottan) Sokszor még gyerekek is meghalnak a balesetekben. (drámaian) Szerintem a Miniszter nem létezik!
- (szelíden) Kedves Sajó! Te mindig azt mondtad, hogy én nem vagyok egy lángész… De annyit még én is tudok, hogy a baleseteknek oka van. Az egyik túl gyorsan megy, a másik be van tintázva, a harmadik elaludt a volánnál. Hogy lehet ebből arra következtetni, hogy a közlekedési miniszter nem létezik?! Egyébként is van bizonyíték.
- Micsoda?
- Ez (előhúz egy KRESZ-könyvet)! Éppen most vettem, mert megváltoznak a KRESZ-szabályok.
- (meglepetten) És ez mit bizonyít?
- Hát nem érted? A közlekedési miniszterrel még sosem találkoztál, de itt van ez a könyv, ami azt állítja magáról, hogy a minisztérium megbízásából készült.
- Na jó, de akkor is! Hogyan engedheti meg azt a sok balesetet?
- Figyelj! A Minisztérium annyit tehet, hogy lefekteti a játékszabályokat. Ha az emberek betartják a KRESZT, akkor biztonságosan utazhatnak, ha nem, akkor veszélynek vannak kitéve. A felelősség nem a miniszteré, hanem az övék.
- (durcásan)Jó, jó! De szerintem akkor sem létezik az a közlekedési miniszter.

Brumi maci gazdát keres!

Egy újabb játék Eránál érdemes meglesni nagyon aranyos a kis maci amit nyerni lehet és Era oldala is igen hasznos kézműves dolgokkal van tele.

"Merj gondolkodni!"

  Ma reggel még félálomban, hogy miként, vagy milyen gondolatfolyam közepette, rám talált ez a nevezzük talán érzésnek. Egy kellemetlen érzés, hogy a tudatlanság révén milyen sebezhető is az ember, majd ehhez az érzéshez jött egy gondolt. MIÉRT NEM GONDOLKODNAK MA AZ EMBEREK?
Nem gondolkodnak, és ez tény, és ez a mi, vagy is az elődeink, hanem a mi hibánk is. Eszembe jutott egy az iskolában tanult kifejezés "az értelem kora" akárhogyan is fogják utódaink nevezni ezt a századot, ezt a jelzőt biztosan nem kapjuk meg. Talán valami hangzatosabb lesz mint a technika kor, vagy szerintem találóbb lenne a lázadások kor (hiszen mindenki lázad valami ellen, tanárok, szülők, kormány, vallás, Isten) de a pusztulás kora is szóba jöhet majd ( a tönkretett természet, és életek, a folytonos járványok természeti katasztrófák miatt).

  Még sorolhatnám, de az biztos nem a miénk a gondolkodók (értelem) kora. Mondhatod kedves olvasóm de hiszen mi már nem vagyunk olyan tudatlanok mint az akkori kor embere, mi már nagyon okosak vagyunk. Hát őszintén én kétlem. Az iskolák nem gondolkodni tanítanak, csupán tanulni, vagy pontosabban magolni. Én sokszor hallottam az iskolámban "miért nem érted, pedig egyszerű", vagy "azért nem érted mert nem figyelsz", és ezek még a kedvesebb mondatok. A kedvencem az volt, mikor egy vers elemzésénél más következtetésre jutottam mint a tankönyv és a tanárommal való vitát azzal zárta le a tanárnő, "azért a tankönyvi magyarázatot kell elfogadnod mert az kérik az érettségin és csak azt fogadják el". Számomra ez ennyit jelent azt kell gondolnod amit mi mondunk. Ezzel nem is lenne baj egy gyereknek kell az útmutatás, de mi van ha aki mutatja az utat maga is eltévedt?

 Valamikor a 17. században a gondolkodók korában volt néhány fontos dolog ami foglalkoztatta az embereket. Ezek voltak a felvilágosodás legfontosabb gondolatai:

• Merj gondolkodni! (Sapere aude – Horatius felszólítása, amely a felvilágosodás jelmondata lett.)
• A világ megismerhető.
• A természetben vannak elrejtve a társadalom és gondolkodás törvényei.
• A tudás forrása a megfigyelés és a tapasztalat.
• Magasztos erkölcsi nézeteket hirdet: Jóság, Igazság, Testvériség. (pontosabban: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség)
• Az emberi jellem nevelés kérdése.
• Az egyén és közösség érdeke összehangolható.
• Minden vétek és bűn a tudatlanságból ered.
• A munka mindenki számára erkölcsi követelmény.
• Teljes optimizmus jellemzi: az igazság megismerését követi a megvalósítás.
• Az alapvető polgári jogokat követelik és küzdenek értük. Ilyen jogok: törvény előtti egyenlőség, szólás-, gondolat-, sajtószabadság, szabad tulajdonbirtoklás.
• Legfontosabb politikai nézetük: Mindenfajta társadalmi rendszer az emberek megállapodásának eredménye: ezért megváltoztatható.
• Minden felvilágosodott gondolkodó egyetért abban, hogy, a feudalizmus az emberek közötti egyenlőtlenség rendszere, ezért mindegyikük szükségesnek tartotta a megváltoztatását, a változás mértékét és módját különbözőképpen állapítják meg.
• Stílusirányzata: klasszicizmus

Kor jelszava: Merj gondolkodni!

Bár nem értek egyet minden gondolatukkal, még is fontos dolgok vannak köztük, mint tudás vágy, erkölcs, egyenlőség, jóság... érdemes elgondolkodni róla. Tőlük remek örökséget kaptunk, de nem becsültük meg ezt, a mai társadalomra ezek nem jellemzők. Nem gondolkodunk ezért, szépen hangzó dumákat teszünk magunkévá, és korcsosulunk el általa. Például: Élj a mának. ( lefordítva légy lusta, majd lesz valahogy) "Törődj magaddal" ( légy önöző, csak te számítasz).

A legtöbb dolog a világon, csak arra van hogy elterelje a figyelmünket, a fontos dolgokról. A kikapcsolódásunkat szolgálj, és valóban az agyunkat már el is felejtjük használni. A TV, számítógép, szórakoztató parkok, videó játékok korát éljük, agyatlan zombiként behódolva ezeknek. Nem fordítva időt, családra, barátra, bárki másra, vagy a világra. 

 Persze most lehet, tovább élni ugyan úgy és behódolni a kornak, azt mondani ez a lány csak zagyvál, lehet lázadni ellenem is, te hogy teszel? Elgondolkodsz azon amit írtam, hogy mi is az igazi érték, vagy választod a "piros bogyót", (hogy filmes hasonlattal éljek) és visszatérsz a világba. Ha elgondolkozol már egy lépést tettél, ne állj meg, menny bátran fedezd fel a világot, a jót, az értéket. Nem tudom hol találod meg mindet, de azt megmondhatom én hol találtam meg. ...

Talán már tudod is, OX+= (kattints a képletre ha kíváncsi vagy)

Néma kiáltás ....

Hosszú hónapok távlatából, elérkezettnek érzem az időt megírni e történetet, mely teljes egészében valós és igaz, sőt a saját bőrömön lett megtapasztalva. A helyzetet mindenki önállóan ítélheti meg, de minden szóról szóra így esett.
Az esetem hosszú évekkel ezelőtt kezdődött, valamikor a közép iskola pontos közepén. Orvosi vizsgálat volt a suliban, és szokásos kérdés: -  Na és hogy van?- doktornő hangja unott, rutinban.
- Köszönöm kérdését, hát így az én koromban... (na jó befejezem a rímelést) szóval elmeséltem, hogy nincs különösebb bajom hacsak az nem hogy rengeteget alszom. Napi 12-16 óra és bár mit teszek fáradt vagyok, még az órákon is elalszom hiába a sok kávé. Talán tavaszi fáradtság mondja az orvos, bár így ősz végén ez nem túl indokolt. Végül vizsgálatok, majd egy hét kórházi megfigyelés után, haza küldtek egy beutalóval, és egy érthetetlen lelettel. Egy hónappal később minden kiderül, betegségem neve hyperthíreosis ( nem biztos hogy jól írtam) ez egy pajzsmirigy túlműködés ami ha nem kezelik igen veszélyes is lehet, és a tünetei nem túl látványosak, de annál jobban megnehezítik az életet. Tíz évig szenvedtem ezzel és hol nyerésre álltam, néha közel a vesztéshez, de közölték ez így fog menni most már amíg élek.
Közben felnőttem, és dolgozni kezdtem ami a megterhelt szervezetemmel kissé nehezen ment, főleg a kemény fizikai munka, de mikor elküldtek a cégtől, haza költöztem és új orvost kerestem. Hozzáteszem még épp időben, mert az egészségem addigra nagyon megromlott. Odáig jutottam hogy a pajzsmirigyem öklömnyi méretűre növekedett, és befelé nőtt (ebben az esetben a nyakon kívülről nem látszik az elváltozás) viszont így a légcsövemet kezdte nyomni. Néhány alkalommal előfordult hogy este álmomból fuldokolva riadtam fel, ugyan is ha a fejem rossz szögben volt nem kaptam levegőt. Mondanom sem kell ez félelmetes és veszélyes is.

Végső soron és sok konzultáció után, mivel amúgy a pajzsmirigyem "tiszta" volt, vagy is göb és rákos sejtektől mentes, tehát nem lett volna kötelező, de a műtét mellett döntöttünk. Na jó az én döntésem volt, és csak remélhettem hogy helyes. Az orvosom egy nagyon profi pécsi sebészt ajánlott, akivel egyeztetett is időpontot,és beindult a felkészülés. Mindent elmagyaráztak, kockázatot, lehetőséget, és kis félelemmel és sok cinizmussal álltam a műtét elé. ( Ha aggódom, vagy félek sokszor cinikus humorral kezelem a helyzetem) Közben éltem az életem, és gőz erővel készültünk a húsvéti táncunkra aminek az idei videóját már feltöltöttem, a 2010-es pedig ITT tekinthető meg. A sztori itt érdekesen alakult ugyan is a tánc épp a műtét előtti hétvégén lett volna, de váratlanul áthelyezték húsvét vasárnapra.
A műtétet április 1-re írták ki, na mondom én ez egy rossz vicc... :) így ugyan is 3 napos műtéti lábadozás után a tánc szóba se jöhetett volna. Sőt mivel a torkom készültek épp elvágni, felvilágosítottak hogy utána nagyon kell vigyázni. Semmi hajlongás, vagy nehéz tárgy cipelés nem jöhet szóba sokáig, ugrálni meg kizárt. Így nagyon elkeseredtem, mert már hónapok óta tanultuk a táncot, de a barátaim biztattak hogy úgy is ott leszel, de nem hittem el. Hogyan s miként azt nem mesélem el mert hosszú, de a lényeg a kórházba felvettek majd még aznap haza is küldtek, pocsék volt a vérképem, és életveszélyes lett volna a műtét. Lám a barátoknak lett igaza és hála az Úrnak részt vehettem a táncon :D
Két hónapig vártam és szedtem a gyógyszereket hogy újra műtétre készülhessek. Ekkor már nem jött közbe semmi, de ez az idő kellett hogy lélekben is felkészüljek. Sokat imádkoztam, és jó kedvvel feküdtem be a műtétre, biztos voltam benne nem történhet velem semmi rossz,és minden tökéletesen fog menni.
Eljött a műtét napja, reggel adtak egy nyugtatót, bár egy csepp félelem sem volt bennem, de a békesség kedvéért bevettem, amitől el is aludtam, és arra ébredtem, hogy egy kedves fiatal férfi simogatja a lábfejem, hogy ébredjek. Mondom még alszom, hagyjon. Erre Ő hogy de hát dél van menni kell a műtétre. Menni? Akkor miért keltett fel ott úgy is altatnak. (röhögés) Kaptam néhány instrukciót, jött egy nővér akinek átadtam megőrzésre az értékeim és már gurult is velem az ágy a műtő felé.
A szobám a 6. emeleten volt ahol volt műtő, engem még is az alaksori műtőbe vittek, itt csendesen megjegyeztem ez nem jó hely mert biztos azért hoztak ide hogy ha elrontják ne keljen sokat vinni a hullaházig. (mondtam hogy morbid a humorom :) Végül a srác a műtő előtti folyosón leparkolt velem, és magamra hagyott. Ez remek alkalom volt egy gyors imára, és mivel hosszú ideig nem lesz rá lehetőségem, elkezdtem énekelni és Istent dicsérni. Soha olyan nyugalom és béke addig nem volt rajtam és végtelen jó kedv, pedig félnem kellett volna, vagy legalább izgulnom, de nem. Negyed órával később már a műtőben sürögtek forogtak körülöttem az emberek, én pedig viccelődtem és mosolyogtam, a személyzet nem kis meglepetésére. Mondjuk mikor felhangzott a Vasember c. film zenéje nagyon nevettem. Pár pillanattal később hatott az altató......
Egy órával később pont mikor a szobámban kezdtem magamhoz térni, és a sírás kerülgetett (az altató hatása, és veszélyes mert nem fújhattam volna orrot sem, minden ilyesmitől felszakadhat a belső varrat) belépett édesanyám aki abban a percben ért oda, és tőle egyből megnyugodtam, még a sírás is megakadt. Csak pár szót beszéltünk és újra elaludtam. ...
Másfél napot voltam még a kórházban,  de már másnap felkeltem és a szobatársaimmal beszélgettem, persze szinte suttogva, mert a műtét közben ugyan minden rendben ment, de a hangszál tartó idegek meglettek bolygatva, és ettől szinte teljesen elment a hangom. Végül teljes jókedvvel és már a nyakamból kiálló csövek és kapcsok nélkül kiengedtek a kórházból. A gyógyulás hetekig tartott, napról napra jobban voltam, erős de fáradékony. Ezek szép lassan javultak, a kötés is lekerült, nem voltam egy szép látvány majd 20 cm vágással... az egyetlen hiba a hangom volt. Az éneklés az első perctől kezdve hiányzott, borzasztóan, főleg mivel a műtét után egy héttel már mentem is Isten-tiszteletre, és ott sokat énekelünk amit nagyon szeretek. A hangom viszont a nullával volt egyenlő, rekedt és erőtlen volt, olyan halk hogy szinte suttogtam, de a legkisebb zaj elnyomta. Az utcán nem beszélgethettem, a kocsiban a halk motor zaj is némává tett. Nekem borzasztó érzés volt, és persze ilyenkor mindenki az én káromra poénkodott. Apám kedvence " nyakon vágott kislányom", és persze a férfiak szerint akkor voltam az ideális feleségnek való, aki nem beszél :s .
Teltek a hónapok és nem történt változás, imádkoztam és próbálkoztam, méz és egyéb hangszál ápolás de semmi, egy halvány fokkal sem javult a helyzet. Amíg a többiek az Isten tiszteleten énekeltek, én álltam és imádkoztam, könyörögtem amilyen hangosan csak tudtam (úgy se hallják) eredménytelenül. De hittem hogy rendbe fogok jönni.
A gyülekezet segítségével augusztusban a barátaimmal tarthattam Keszthelyre egy hetes ifjúsági konferenciára amit a gyülekezett szervezett és ez kárpótolt sok mindenért. Nagyon élveztem, és sokat tanultam azon a héten,  és tudom ez sokaknak nem mond semmit, de ott kaptam Szent Szellem keresztséget amikor kör ima alkalmával a pásztor értem is imádkozott kézrátétellel. Csodás érzés, mintha minden sejtem külön rezegne, és lángolna a testem, és közben hatalmas boldogság, és jókedv árad szét az emberben amitől bármire képesnek érzi magát, ez mindent megér.
A tábort is hangtalanul imádkoztam végig, bár már az énekek alkalmával egy két tiszta hallható hang elhagyta a torkom, ami nagy örömmel töltött el, de beszélni nem tudtam továbbra sem jobban. Majd a búcsú alkalom alatt ismét mindenkiért imádkozott a pásztor egyesével, ekkor is éreztem az Úr erejét, bár nem olyan intenzíven mint a hét elején, de úgy felbolydult a nap hogy csak mikor haza felé utaztunk és beszélgettünk a kocsiban akkor tűnt fel hogy tökéletesen visszakaptam a hangomat. Dicsőség érte Istennek!!!
Olyan természetes volt hogy van hangom hogy órákig nem tűnt fel egyikünknek sem, de pontosan emlékszem hogy az ima után már nagy tömegben tökéletesen beszélgettem a barátnőmmel. Én tudom ez Isten kegyelme és gyógyító ereje volt, te pedig döntsd el hiszel e nekem...
És ez tényleg HAPPY END!

Íme a hazai világszám!!!!!!!

És ahogy ígértem itt van a budapesti up to faith tánc klipje. Meg kell mondanom remekül sikerült, bár néhány világi számára aki nem tudta mit is lát nem kis megdöbbenést okozott. Az egyik ismerősöm konkrétan gagyinak nevezte, de mikor elmondtam hogy ez egy világraszóló összefogásból születette figyelem felkeltés, hogy hirdessük a mi Urunk ÉL, és nem egy vizuális sokkolás a zenéhez (modern videó klip) nos igen elismerően nyilatkozott.
Nagyon jó benne a kimondott magyar zenei felhang és a magyar tánc! Gratulálok ezúton a szervezőknek, filmes stábnak, és minden táncosnak. Meg kell mondanom nagy élmény volt ismét velük táncolni és idén megdupláztuk a létszámot is. De íme:

Oh és az Up To Faith honlap jobb oldali oszlopában a többi ország egyéni videója is megtekinthető, a lista még nem telje de napról napra bővül. Mindenkinek vidám, áldott napot kívánok!

 

Érdekes blogok és játékok

Amióta blogolok, sok érdekes blogra találtam rá, vannak recept ajánlók remek ötletekkel, vannak kreatív hobbi oldalak, családok történeteiről oldalak, varró, és kézműves oldalak. Jobbnál jobb ötletek vannak, és érdekes játékok.
Most két játékot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Az egyik Andi játéka, ő remek sminkes blogot szerkeszt és hasznos tanácsok tippek olvashatók nála. A játékot megtalálod itt, érdemes meglátogatni remek dolgokat sorsol ki :)

A másik pedig egy játék lánc, amire én is feliratkoztam a PFI játék amire MrsSame oldalán jelentkeztem. A játék a következő:

A szabályok:

1. Legyen blogotok,hogy játszhassatok.

2. Az első 3 ember ,aki bejegyzést hagy, 1 éven belül ajándékra számíthat tőlem. Amit természetesen saját kezűleg készítek.

3.A nyertesek vállalják, hogy a szabályok szerint továbbviszik a játékot és a blogjukon kiteszik a felhívást.

Így tehát 3 jelentkezőt várok :)

Amiről a magyar média hallgat... de miért?

Ebben az évben egy rendkívüli esemény történt a világon. Olyan nagymértékű összefogásról tettek bizonyságot az emberek ami eddig példátlan volt a földön. Egy célért, egy "zászló" alatt hónapokig, sőt majdnem egy évig tartó szervezés, és hónapokig tartó felkészülés után idén április 24-én több ezer ember a világ minden tájáról Ázsiától, Alaszkáig, Európában, a Közel keleten, Ausztráliban, Ázsiában, Amerikában, együtt táncolt. Ezzel hirdetve Jézus Krisztus feltámadását, és tiltakozva a gyűlölet, a rasszizmus, az erőszak ellen.  Nem csak maga cél volt teljesen egyedi, de ekkora tömegeket megmozgató tánc Guiness rekordnak is számít. De ha ez még mind nem lenne elég a sajtó figyelmének felkeltésére, a tánc megszervezése, és koreográfiája is magyar szervezőknek köszönhető. A táncokat a jelentkező csoportok saját városaik közterein mutatták be húsvét vasárnap, megemlékezve a feltámadásra, Budapesten a Hősök terén került bemutatásra, ahol több mit 2400 fiatal és idős keresztény vett részt, ezzel Magyarország lett a legnagyobb létszámban táncoló csoport is. Külföldön egyébként számos helyen közvetítette a televízió, és sok helyen köztük például Szlovákiában is a híradó stábja látogatott el az ünnepi táncra, és mutatta be az eseményt. Itthon egyetlen tv stáb sem vette a bátorságot hogy hírt adjon az eseményről, hogy ennek mi az oka? Számomra erre csak egy magyarázat van, a szervezők ellen volt kifogás. A világméretű megmozdulást ugyan is a Hit Gyülekezet szervezte, és találta ki. Most már csak azt nem értem, hogy miért félnek a gyülekezetet megemlíteni bármely hír kapcsán. Egy ilyen eseményt mindenféle mögöttes tartalom nélkül pusztán mint tényt is érdemes lett volna bemutatni. Azonban nem keseredünk el, hiszen a táncról készült globális videó klip terjed az interneten, a közösségi oldalak segítségével, és egyre népszerűbb. Sőt nemsokára bemutatásra kerül a kizárólag a Hősök terén forgatott videó klip is, és minden csoport feltölti saját táncát is a közösségi oldalakra.
A tánc és a fotók megtekinthetők az uptofaith.com oldalon vagy a youtube-on.

Dicsérjétek az Urat (vicc) vagy mégsem?

Volt egy idős hölgy aki igen szellemi volt. Minden nap kiment a verandára, Kezeit az ég felé emelte és azt kiáltotta: " Dicsérjétek az Urat! "
Egy nap egy ateista költözött a szomszédságába, akit nagyon bosszantott a hölgy buzgalma.
Egy hónap elteltével, mikor az idős hölgy ismét a verandán állva azt kiáltotta " Dicsérjétek az Urat!"
az ateista is kiment és vissza kiabálta, hogy " Nincs is Isten".
A hölgy ennek ellenére folytatta a szokását.
Egy hideg téli napon, mikor az idős hölgy nem tudott boltba menni, kiment a verandára, felemelte a kezeit, és
így szólt: " Segíts Uram nincs pénzem, nincs ennivalóm és nagyon hideg van."
Másnap reggel mikor kiment a verandára, ott volt három kosár élelem, ami egy hétre elegendő neki.
"Dicsérjétek az Urat"- kiáltotta.
Ekkor az ateista megszólalt a kerítés mögött: " Nincs is Isten, Hahaha, azokat én vettem."
Erre az idős hölgy: " Köszönöm Uram, hogy küldtél nekem élelmet, és hogy ezt az ördöggel  fizetteted ki."

Forrás

Az új kedvenc :)

Egy új zenekar keltette fel a figyelmem, és hála a netnek mindjárt meg is hallgathattam néhány számot. Kettő azonnal a kedvencem is lett. A zenekarra már külföldön is felfigyeltek, mivel nem rég a hazánkban koncertező Petra elő zenekaraként debütáltak. A siker vitathatatlan, több kritikát is olvastam és mind elismerően nyilatkozott az új keresztény zenekarról a Cornerstone Clubról ( Szegletkő Klub). Két számukat már most megkedveltem, rockos hangzása és sokatmondó szövege miatt. Az egyik a Született férjek ami itt meg is hallgatható, illetve a Hé fitalok.

A korábbi témához egy remek cikk a Hetekből Mezei Violától

Hamupipőke felfalja a gyermekeinket?

Márkahűség az anyaméhtől

Peggy Orenstein amerikai újságírónõ már közel húsz éve írt a kislányokat befolyásoló kulturális hatásokról, amikor hosszú egészségügyi küzdelem után végre maga is anya lett. Amikor kislánya, Daisy óvodába ment, Orensteinnek rövid idõn belül azzal kellett szembesülnie, hogy a fogyasztói társadalom Hamupipõke képébe öltözve „felfalta a kislányát”.

Amikor úton-útfélen mindenki „kis hercegnőnek” kezdte szólítani Daisyt, s már a rendelőben is „hercegnői trónnak” titulálták a fogorvosi széket, és hirtelen minden játék rózsaszínű lett, Orenstein úgy döntött, hogy felderíti, „mi ez az új őrület”. Újságírónő lévén alapos kutatást végzett: ellátogatott a Disney-főhadiszállásra, végigjárt babakiállításokat, elment gyermekszépségversenyre, meginterjúvolt több történészt, marketingszakembert, pszichológust, agykutatót, szülőt és gyermeket. Tapasztalatait a Cindarella ate my daughter [Hamupipőke felfalta a kislányomat] című könyvében összegezte, amely felkerült a bestsellerek közé.
Olyan világ tárult fel előtte, amelyben ma már „semmi sem szent”: a reklámok és a marketing már az anyaméhtől fogva megcélozzák a gyermekeket, és szinte minden fontos életszakaszban újabb és újabb stratégiákkal tartják fogva őket. „Amikor szülő lettem, még nem sejtettem, mennyi energiát kell majd azzal töltenem, hogy megvédjem Daisy gyerekkorát és fantáziavilágát. Ez rendkívül tudatos magatartást követel. Szerintem a mai szülők számára ez a legnagyobb kihívás, ilyesmire korábban még nem volt példa.” Orenstein egyébként nem vallásos, egyszerűen csak zavarta, hogy saját értékrendjének határait valami vagy valaki folyton átlépi.
A szálak persze első körben a Disney-központba vezettek, hiszen itt születtek meg a híres tündérmesékből készült rajzfilmek. A cég 2000-ben dolgozta ki a „hercegnő-koncepciót”, melynek keretében a karaktereket a rajzfilmek bemutatóitól függetlenül is piacra dobták különféle formákban. Mivel az olyan régi motorosok, mint Roy Disney, „szentségtörésnek” titulálták az egyes figurák köré szőtt mítoszok keverését, a koncepció szerint a hercegnők szerepelhetnek ugyan egyazon termékeken, de csakis a térből kifelé nézhetnek, mintha tudomást sem vennének egymásról. A stratégia egy év alatt 300 millió, 2009-re pedig már 4 millárd (!) dollár bevételt eredményezett. Napjainkban 26 ezer Disney-hercegnős termék van piacon, megcélozva a 2–6 éves korosztályt.
A cég filozófiája szerint csupán azt adják a kislányoknak, „amire igényük van”. „Nem kérdés, hogy a kislányok szeretnek hercegnősdit játszani, én magam is emlékszem, hogy próbálgattam az anyukám esküvői fejdíszét. De amikor már 26 ezer termékről van szó, nehéz megmondani, hogy hol ér véget az igény, és hol kezdődik a kényszer” – szögezi le Orenstein.
Ráadásul a cég új ötlettel állt elő, miután felfedezték, hogy a 0–3 éves korosztály még „kiaknázatlan piacot” jelent, hiszen a hercegnő-mánia csak 3 éves kortól kezdődik. Az ügynökök Amerikában már a szülőszobákat járják, ahol repiajándékként mesefigurás rugdalózót osztogatnak a szülés előtt álló kismamáknak, akik cserében feliratkozhatnak egy Disney-hírlevélre. A cél az, hogy „a gyermekek már az anyatejjel szívják magukba a márkahűséget”.
Az Advertising Educational Foundation azonban már a 0–1 éveseket is „informált és befolyásos közönségnek” titulálja. Szerintük a 12 hónapos csecsemők már felismernek márkákat, és „erőteljesen befolyásolja őket” a reklám és a marketing. Ugyanakkor pszichológusok szerint 8 éves kor alatt a gyerekek nem képesek megkülönböztetni a reklámot a szórakoztatástól, és nem fogják fel azt sem, hogy a reklám célja az értékesítés. Ez viszont övön aluli ütés a marketing részéről, amit egyesek „ragadozó” stratégiának hívnak. Orenstein szerint az európai országokban jobb a helyzet, mert sok helyütt a törvények nem engedik a 12 év alattiak felé irányuló reklámozást.
Amikor az újságírónő ellátogatott egy játékkiállításra, döbbenten konstatálta, hogy mára a kislányok számára készült termékek túlnyomó része rózsaszínű. De hiszen ez mindig is így volt – vagy mégsem? Az újságírónőnek más emlékei vannak: „Az én játékaim még a szivárvány minden színében pompáztak, beleértve a masnijaimat, a füzeteimet is. Mitől lett mára minden ilyen egyszínű?” Nos, előfordulhat, hogy amit örök érvényű igazságnak hiszünk, az korántsem volt mindig így.
Jo Paoletti, a Maryland Egyetem professzora szerint a gyerekek „színkódolása” viszonylag új keletű. A mai univerzális mosóporok megjelenése előtti mosási szokások miatt a csecsemőket még a múlt század közepén is egységesen fehérbe bugyolálták, de a kisfiúk és kislányok ruházatában sem volt látványos különbség. Amikor később a gyerekszobákat elkezdték színesíteni, a rózsaszínt a piros egyfajta pasztelles változatának tartották, ezért inkább az erőhöz és a férfiassághoz kötötték. A kék viszont a hűség és a nőiesség színe volt. Ezért a múlt század első feléből fennmaradt családi képeken a kisfiúk még sokszor láthatók rózsaszínben (Orenstein is talált ilyen képeket az édesapjáról), sőt még az 1953-as Pán Péter rajzfilmben is ebben a színben pompázik az egyik kisfiú. Több Disney-hősnő viszont, például Hófehérke, Hamupipőke és Alice is kék ruhát viselt.
A kocka a nyolcvanas évek közepén fordult, amikor a nemi különbségek kiemelése lett a gyerekeket megcélzó marketingstratégia fő eleme. Minél jobban szegmentált ugyanis egy piac, annál nagyobbat lehet hasítani belőle, főleg, ha újfajta „igényeket” lehet felébreszteni. Orensteinnek a LeapFrog nevű cég marketingvezetője már egyenesen a „rószaszín faktorról” beszélt. „Ha rózsaszín baseballütőt dobunk piacra, a kislányos szülők meg fogják venni. Aztán később ha kisfiuk születik, akkor venniük kell még egyet – más színben. Ezzel megduplázzuk az eladásainkat.”
A piac szegmentálásában rejlő profitlehetőséget már viszonylag korán felfedezték. Daniel Cook, a gyermekek fogyasztási szokásait kutató történész szerint például a „totyis” (toddler) kategóriát, amiről sok szülő azt hitte, hogy pszichológiai fogalom, a ruhagyártók vezették be még a harmincas években. Az akkori kereskedelmi kiadványok arra biztatták az áruházakat, hogy eladásaik növelése érdekében vezessenek be egy új kategóriát a csecsemő- és a gyermekruházat között. Mire a közbeszédben elterjedt a kifejezés használata, mindenki egy pszichés fejlődési stádiumot értett alatta.
Szintén a nyolcvanas évek közepének marketingtalálmánya a „tween” kategória. Eredetileg a 8–14 éves korosztályra találtak ki, de a felső korhatár már 12 évre csökkent. Tíz év múlva már ezt is külön fizikai és érzelmi fejlődési fázisként emlegették, és tudományos magyarázatot is fűztek hozzá. Ezt a korosztályt tartják egyébként a leggyorsabban növekvő piacnak. Egyes cégek újabban fiatalító (!) kozmetikumokat is piacra dobtak a 8–12 évesek számára, akiknek körében 2008 és 2010 között megduplázódott a szemkihúzót és szempillaspirált használók száma. A 6–9 éveseknek pedig 43 százaléka használ rendszeresen szájfényt (feltehetőleg a játszótérre).
Orenstein szerint a hercegnőkultusz és a rózsaszínmánia mesteri módon akkor találja telibe a 3–6 éves korosztályt, amikor a kislányok külsőségekben próbálják kifejezni nemi hovatartozásukat. A tündérmesékben a hercegnő egyik legfőbb erénye, hogy szép, és miután belovagolt az életébe a megmentő herceg, nem is kell többé mással foglalkoznia. Vajon milyen üzenetet közvetít a rózsaszín kistáskákon díszelgő felirat: „Elkényeztetett vagyok”, vagy: „Anyagias vagyok”?
A nemek szerinti differenciálás természetesen nem csak üzleti szempontból volt érdekes. A 19. század végén Amerikában még külön fontosságot tulajdonítottak a játékok megkülönböztetésének, hiszen azok alkalmasak voltak a későbbi felnőttszerepekre való felkészítésre. A kislányoknak érdekes módon ekkor még nem a babázás volt a kedvenc játéka: egy 1898-as felmérésben alig 25 százalékuk jelölte meg favoritként.
Hamarosan azonban változott a helyzet. Amikor az iparosodás nyomán a középosztálybeli fehér családok kezdtek átállni az egygyermekes családmodellre, néhány év múlva már kormányzati szinten is „faji öngyilkosságról” beszéltek, mondván: a bevándorlók túl fogják szárnyalni a fehéreket. A játékbaba – amit a mai fogalmaink szerint igencsak konzervatív külsővel dobtak piacra – fontos stratégiai szerepet kapott: a fehér kislányok anyai ösztöneit volt hivatott felébreszteni, miközben a fiúknak jellemzően építőjátékokat, vonatokat árultak, amelyek az ipar, a tudomány világa és a családfenntartó szerep felé orientálták őket.
Ez a fajta felosztás tartotta magát majdnem egészen a hatvanas évek kulturális „felfordulásáig”, amikor is a nemi szerepek kezdtek elmosódni. 1959-ben lépett színre Barbie, aki a lázadó nőt testesítette meg: divatos volt, és független. Különféle foglalkozásokhoz társították, ezzel is jelezve a női ambíciók palettájának bővülését. Barbie, a baby boomer generáció otthon ülő anyukájának ellenpólusa, feminista ikon lett, ami együtt járt külsejének kihangsúlyozásával is. Eredetileg a 8–12 éves korosztálynak szánták, de célközönsége egyre fiatalodik. Mára egy 6 éves kislány már túl van a Barbie-korszakon. Ami akkor botrányos volt, ma már a pros­tituált külsejű Bratz és Moxie babák világában konzervatívnak látszik. Az új babák a divatmánián és a szexi külsőn kívül semmi érdemlegeset nem közvetítenek. Barbie-ra egyébként mostanában rájár a rúd: az ügyeletes sztárként futó Lady Gaga egyik koncertjén állítólag Barbie babák fejét harapdálta le, egy 2005-ös brit tanulmány szerint pedig a kislányok előszeretettel csonkítják, illetve kínozzák meg Barbie-jukat (például megskalpolják, „vízbe fojtják”, mikrohullámú sütőbe teszik). Ilyen reakciókat eddig egyetlen más márkánál sem tapasztaltak.
Amikor pedig a kislányok kinőnek a babák világából, belecsöppennek a „hús-vér dívák”, a Hannah Montanák és társaik világába. Bár ezeket a lányokat mindig egyfajta szerepmodellként mutogatják, a szülők érdekes módon rendre elfelejtik a korábbi bukásokat. Britney Spears, Lindsay Lohan és a többiek botrányai a feledés homályába vesznek, egészen addig, amíg a legújabb „tökéletes jókislány” meg nem jelenik egy vetkőzőmagazinban vagy kétes hírű bárban.
Orenstein szerint ha valamit túl sokáig nézünk, az észrevétlenül is kitolja az ingerküszöbünket, és egy idő után már nem is botránkozunk meg rajta. „A kultúra hiperszexualizálásával szembeni toleranciánk észrevétlenül növekszik. Hozzászokunk, hogy a 12 évesek szájfényt használnak, és csípőnadrágban járnak, és egy idő után már az sem tűnik fel, ha egy 8 évesen látjuk ugyanezt.” A reklámok és show-műsorok rövid ideig tartó nézése is hajlamossá teszi a nézőt az abban látott sztereotípiák elfogadására.
Ez történt Orensteinnel is, amikor egy gyermekszépségversenyről készített riportot. Miközben egész nap az illegő-billegő, agyon­­sminkelt csöppségeket nézte, estére már nem is tűnt számára olyan bizarrnak az egész, sőt azt gondolta: „De hiszen ezt az én lányom is meg tudná csinálni!” – „Az igazság az, hogy akármit is mondunk, kultúránk azt sugallja a lányoknak, hogy a súlyuk és a kinézetük számít. Önértékelésük egyetlen és legfontosabb tényezője az lett, hogy milyen a külsejük. Száz évvel ezelőtt a nők felemelkedése még nem azt jelentette, hogy a szike alá kell feküdni, vagy órákat kell tölteni az edzőteremben” – ecseteli Orenstein.
Joan Jacobs Brumberg történész szerint az első világháború előtt a lányok még arra törekedtek, hogy kevesebbet foglalkozzanak magukkal, és többet segítsenek másokon, gyakorolják az empátiát, és legyenek műveltek. „Lehet, hogy a 19. századi nők elnyomó korban éltek, hiszen például még szavazati joguk sem volt, de az önértékelésük még belülről jött. A tett fontosabb volt, mint az öltözék. Nőiességüket nem a külsejük, hanem a jellemük tökéletesítése határozta meg. Nem értem, hogy mi felnőtt nők – az összes gazdasági, politikai és személyes szabadságunk mellett – hogyan engedhettük meg, hogy a lányaink ide jussanak” – szögezi le Oren­stein. Az újságírónő szerint „hiba volt, hogy mi csak a feminizmust és a női hatalmat hirdettük, de nem beszéltünk a nőiesség lényegéről. A média és a marketing ezt az űrt használta ki. Ők adtak mintát a lányainknak”.
Az újságírónő beismeri, hogy sok kérdésre ő maga is még csak keresi a megoldást. Annyi bizonyos, hogy a fárasztó hétköznapok mellett nagy a kísértés arra, hogy a szülő ráhagyjon mindent a gyerekre, „csak csend legyen végre”. „Azt azonban tudnunk kell, hogy ha mi nem avatkozunk be, a média megteszi helyettünk. …
A Csúnya Nagy Kultúra benyeli lányainkat.
A jó hír az, hogy a totyis korban meghozott döntéseink jó irányban befolyásolhatják későbbi saját döntéseiket. A médiatrükkök ismerete felvértezhet a manipulációk ellen” – summázza Orenstein.

forrás