Nos az előző bejegyzésben elmeséltem milyen felismerésre jutottam életem alakulása és a tetoválásom készítése között. Végül arra a döntésre jutottam hogy mint mindenben ebben is engedelmes leszek Istennek. Persze nem kötelező jellegű és sok esetben nem is megvalósítható a tetoválás eltávolítása egy újjászületett keresztény számára, viszont mindenképpen emellett döntöttem.
Ha fent marad, mindig emlékeztet rá milyen ember is voltam, amit bevallom nem biztos hogy díjaznék, és örök életre egy támadási pontot jelentene a démonoknak. Egy megmaradt tetoválás számukra olyan mint egy nyitott ajtó, ha az ember a legkisebb kapcsolatba is kerül azzal amihez ez a tetoválás köti könnyen visszatérnek a már kiebrudalt démonok, és a tőlük való szabadulást is nagyban nehezíti. Így hát eldöntöttem végzek vele, csakhogy ez nem is olyan egyszerű.
Ma 3 módszer közül lehet választani, 1: műtétileg kimetszik a bőrt és összehúzzák vagy pótolják, ehhez azonban az én tetoválásom túl nagy és kényes helyen van, 2: lézeres kezelések sorozatával kiégetik a bőrből ami ugyan csak problémás a minta mérete miatt és mindkét eset heget hagy, 3: kémiai úton távolítják el egy speciális anyaggal amit a bőr alá tetoválnak akár a festéket, ez összekapcsolódik a festékkel és kilökődik a szervezetből a bőrrel együtt, ekkor új bőr keletkezik a helyén. Mindegyik hosszú és fájdalmas folyamat, de sikerességét tekintve a 3. mellett döntöttem. Erről egyébként akkor szereztem tudomást amikor műteni készültek és feleslegesen feküdtem be a kórházba, mert halasztották a műtétem, a húsvéti táncról szóló bejegyzésemben ez már szóba került, Akkor délelőtt a szobatársam mesélt egy kozmetikusról aki a városban egyedüliként foglalkozik a módszerrel. Meg is akartam keresni az illetőt de nem volt sem pénzem az eljárásra se lehetőségem a pénz előteremtésére, munkanélküliként.
Reménykedve fogadást tettem az Úrnak, hogy amint lesz munkám az első dolgom lesz erre a célra összespórolni az összeget. A munka váratott magára, de úgy döntöttem, illetve nem is tudatos döntés volt, inkább így alakult hogy ha valaki megcsodálta vagy megjegyzést tett a tetoválásomra rögtön elmeséltem neki hogy nem volt jó döntés, és igyekeztem mindenkit lebeszélni róla. Az egyik benzinkutas ismerősöm, akit ez által ismertem meg figyelemmel is kíséri a dolog alakulását és úgy tűnik, sikerült jobb belátásra bírni a készítést illetően.
Majd nyáron jött a történet csodálatos része. Készültem az idei ifjúsági táborba amit a gyülekezet szervezett, a korosztályom számára, és egy alkalmi munkának köszönhetően ( meg persze az Úrnak) részt vehettem rajta. A tábor előtt sejteni lehetett hogy valami fontos dolog fog történni ott, mivel minden lehetséges módon igyekezett a sötét oldal meggátolni a részvételem. Az utolsó pillanatban lett meg a szükséges összeg a részvételre, Gond volt a jelentkezésem körül is, majd az indulás előtti héten két hihetetlen balesetet is megúsztam karcolás nélkül. Az első esetben a nyíl egyenes úton haladtam hazafelé amikor egy mellékútról minden elsőbbségadás nélkül kihajtott elém egy kamion, ami pedig tökéletes kellett lássa az én piros kis autómat a nyíl egyenes úton. Hozzáteszem öreg kis autó az enyém és a fékutam jóval hosszabb így amikor rádöbbentem hogy a kamion kihajtott elém egyből felmértem hogy az ő sebessége kb10 km/h míg én 90 km/h val közeledem felé és esélyem sincs megállni, azonban kikerülni sem mert szemből autó jön. Teljes erőmből a fékbe tapostam, és csak vártam hogy mikor érem utol, és rohanok bele frontálisan, de érthetetlen módon a csattanás elmaradt, és egy cm-re megálltam a kamion mögött. Lehet erre mondani hogy volt ott hely, jó volt a fékem de azóta sem tudtam ilyen féktávon megállni ekkora sebességnél ....
A második eset két nappal később történt de leírni talán kicsit bonyolultabb lenne. A lényeg hogy a külső sávon haladtam és épp elhagytam a várost és gyorsítottam kilencvenre, a belső sávon haladó pedig lassított hogy balra bekanyarodjon, a két autó közt már majdnem eltűnt a távolság amikor a visszapillantóban megláttam egy száguldó suzukit a belső sávban, mire felfogtam hogy nincs helye a sávjában és nem is lassít az én autóm és a belső sávban lévő már félig egymás mellett volt. Ekkor ért oda a suzuki és rám rántotta a kormányát. Refelexből én is elkaptam a kormányt de part oldal volt mellettem így nem tudtam neki helyet adni, és ha felmegyek rá fejre áll az autóm. A suzuki úgy vágott be elém hogy láttam amint a 1,5 m-es helyen elfér a közel 3 méter vagy talán szélesebb suzuki. Szó szerint láttam áthajtani a bal első futóművemen. Soha nem fogom elfelejteni, nem sokkal később félre is húzódtam hogy megnézzem nincs e baja a kocsimnak, pedig semmi durranást nem hallottam. Mondanom sem kell hogy a suzuki lassítás nélkül tovább hajtott közel 140-es tempóval. Már közel 10 éve vezetek rendkívül jól és tudom hogy mindkét balesetnél komoly ha nem halálos sérüléseket kellett volna szenvednem. Hála az Úrnak még is megúsztam minden karcolás nélkül.
Ilyen előzmények után vágtunk neki a nyári "tábornak" a barátnőimmel. Szerencsénkre igazi konferencia idő volt, végig hűvös és esős volt a hét, de nem bántuk egy percig sem.
Sok új barátot és ismerőst szereztünk az egy hét alatt, és sok régivel is találkoztunk nagy örömünkre. Egy hosszadalmas sorban állás alkalmával egy nagyobb társaságban el is meséltem tetoválásom történetét, és hogy most már sportot űzök belőle hogy embereket lebeszéljek róla, és azt is elárultam hogy szeretnék tőle végleg megszabadulni, de olyan mint egy nagy álom, kissé lehetetlennek tűnik.
A tábor utolsó estéjén odajött hozzám egy lány akit ott ismertem meg de pontosan nem tudtam milyen körülmények közt és adott nekem egy levelet azzal, hogy ezt nekem írta és csak otthon olvassam el. Furcsálltam a dolgot de bele egyeztem. Az est további részében csak is ezen járt az eszem, hogy vajon mi állhat benne. Nem is tudom miért de úgy éreztem valami rossz dolog van benne, és már már annyira felhúztam magam hogy ki akartam dobni, de a kíváncsiságom nem engedte. Másnap a bőröndökkel a tábor területén voltunk az elsők közt és vártuk a záró reggelit és a búcsúzást. Reggeli után azonban már olyan feszült voltam a levél miatt hogy úgy döntöttem elolvasom. Félre vonultam egyedül, de nem túl messze, gondoltam ha tényleg rossz hát a barátnőim majd vigasztalnak.
Leültem a parkban kibontottam a borítékot és egy félbehajtott papírlapot húztam elő amiből bankjegyek lógtak ki. Ahogy kihúztam a pénzt láttam hogy csupa nagy címlet, és annyira ledöbbentem hogy remegve hajtottam szét a lapot amin csak pár tömör sor volt.
" Kedves Barátom! Kérlek fogadd el azt az összeget az Úrtól a tetoválásod eltüntetésére! Már amikor a ... -nál várakoztunk, felindított az Úr, hogy kifizessem az eljárást, és ma a tanítás előtt egyértelműsödött bennem, hogy ez a gondolat tőle származik. A mai tanítás pedig teljesen biztossá tett benne. Kívánom hogy áldjon meg téged az Úr minden területen, felettébb mint gondolnád! Kívánom hogy a tetoválás nélkül tiszta, szent és boldog életed legyen!"
Mire a sorok végére értem könnybe lábadt szemekkel olvastam, és egyszerre sírtam és nevettem a boldogságtól. Jobban megnéztem a bankjegyeket és akkora összeg állt rendelkezésemre amiből biztosra vettem hogy maradéktalanul elég lesz az eljárásra. Még egyszer a levélre pillantottam, hitetlenkedve, és csak sírtam. Mérhetetlen hálát és szeretetet éreztem a testvérnő és az Úr iránt, életem nagy álma vállt ezzel valóra, és képtelen voltam felfogni. A következő egy órában próbáltam megnyugodni, de felváltva sírtam és nevettem az örömtől. Barátnőim értetlenül álltak az eset előtt mivel közöltem csak akkor osztom meg velük a történteket mikor a kocsiban ülünk hazafelé menet. Utólag talán bölcsebb lett volna ha apám közben nem vezet, mert a reakciók kis híján letérítettek az útról.
Az egyetlen zavaró hogy bár a lány indulás előtt még elköszönt, és megkérdezte ugye nem dobtam ki a levelet, úgy tetem mint aki megőrizte és még nem bontotta fel, nem akartam zavarba hozni bár legszívesebben megöleltem volna érte. Sajnos még a nevét sem tudom, mivel a bemutatkozás részleges volt és a levelet nem írta alá, pedig szeretném neki megköszönni az ajándékot. Tudom, hogy az Úr megáldja ezért gazdagon, és remélem találkozok vele még valamikor.
Folyt. köv.
