Hallja a bölcs és öregbítse az ő tanulságát, és az értelmes szerezzen érett tanácsokat.



Példabeszédek 1:6



2012. november 8., csütörtök

Túl elfoglalt vagy?

Az alábbi ki gondolatot egy kedves ismerősömnél olvastam és gondoltam megosztom itt mivel nagyon igaznak tartam, de nem csak keresztényeknek hanem általában mindenkinek az életére igaz manapság.

Túl elfoglalt vagy?
„…hogy rá ne szedjen minket a Sátán.” (2 Korinthus 2:10)
Egyszer a Sátán így szólt a démonok közgyűlésén: „Amíg a keresztyének közel maradnak Istenhez, nincs hatalmunk felettük. 
Tehát: 1) Vegyük rá őket, hogy foglalják el magukat lényegtelen dolgokkal. 2) Kísértsük őket arra, hogy költekezzenek túl és verjék adósságba magukat. 3) Vegyük rá őket arra, hogy sokat dolgozzanak üres

 életvitelük fenntartásán. 4) Vegyük el a kedvüket a családdal töltött időtől, mert ha az otthon felbomlik, nem lesz menedékük a munka után. 5) Terheljük túl elméjüket a televízióval és a számítógéppel, hogy ne hallják, amikor Isten szól hozzájuk. 6) Töltsük meg asztalukat és éjjeliszekrényüket újságokkal és magazinokkal, hogy ne maradjon idejük bibliaolvasásra. 7) Árasszuk el postaládájukat reklámokkal, nyereményakciókkal és „hogyan gazdagodj meg gyorsan” tervekkel; vegyük rá őket, hogy az anyagiakat hajszolják. 8) Tegyünk káprázatos szépségű modelleket a tévébe és a magazinok címlapjára, hogy az emberek csak a külső megjelenésre összpontosítsanak; így majd elégedetlenek lesznek önmagukkal és házastársukkal. 9) Gondoskodjunk arról, hogy a férjek és feleségek túl fáradtak legyenek az intimitásra, így könnyen elcsábulnak arra, hogy máshol keressenek kielégülést. 10) Hangsúlyozzuk a Télapót és a húsvéti nyuszit, hogy eltereljük figyelmüket az ünnepek valódi jelentésétől. 11) Vonjuk be őket „jó” ügyekbe, hogy ne maradjon idejük az örökkévaló értéket képviselő dolgokra. 12) Tegyük őket önelégültekké. Foglaljuk el őket azzal, hogy saját erejükből dolgozzanak, így sohasem fogják megtudni, milyen öröm az, amikor Isten ereje munkálkodik rajtuk keresztül. Ha ezt a 12 dolgot következetesen megtesszük, ígérem, működni fog!” Rájöttél már arra, mekkora különbség van aközött, hogy elfoglalt vagy, és aközött, hogy sikeres vagy abban, amire Isten elhívott? Néha elfoglaltnak lenni azt jelenti: a Sátán igájában lenni.





Azt hiszem mindenkinek arra van ideje amire akarja hogy legyen.


Persze nekem is akadnak olyan napok amikor a teendőim nagyon lekötnek, de igyekszem minden nap adni magamnak időt arra hogy elcsendesítsem az elmémet és nyugalomban azzal foglalkozzak ami igazán fontos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése