Hallja a bölcs és öregbítse az ő tanulságát, és az értelmes szerezzen érett tanácsokat.



Példabeszédek 1:6



2010. december 9., csütörtök

Mankó a hited?

Azt kérdezte nem rég egy barátom, amikor a hitemről beszélgettünk, hogy nem mankónak használom e az életemhez? Hmmm.... Elsőre igen zavarba hozott a kérdés, hiszen egyrészt úgy éreztem ha igent mondok, azzal valami rosszat teszek, így végül zavartan csak annyit mondtam neki " nem hiszem, nem gondolkodtam ezen".
Azóta azért volt időm ezt végig gondolni.
Ha valakinek azt mondom mankónak használom a hitem az életemhez, úgy tűnhet a hitemnek nincs igazi alapja vagy ereje, és persze én magam gyengének tűnök, hogy nem állok meg a saját lábamon. Hát itt mindjárt meg is állhatunk, végül is nincs a földön olyan ember véleményem szerint aki nem támaszkodik valamire az életben. Most persze mindenki azt gondolja nem én boldogulok egyedül, de téved.
Van aki a családjába kapaszkodik, és tőlük kap segítséget, más valaki a munkába, akad aki önmagába. Ez az utóbbi kezd egyre jobban elterjedni, de ahogy én látom ez csak látszat. Okos emberek szépen becsomagolva adagolják a feltörekvő fiataloknak a jól csengő szlogeneket, hogy legyünk sikeresek.
- Bízz magadban!
- Erős, magabiztos ember vagy!
- Nincs szükséged mások segítségére!
- Bármire képes vagy csak higgy magadban!
Gondolom ismerős, szlogenek. Én ezt mindig ámításnak hittem, mert az hogy elhitetem magammal ezek nem változtat meg engem, maradok aki voltam és ha ez gyenge volt....
Végül is be kell vallanom igen is mankó a hitem. Számomra ez ad erőt és segítséget az életben, és az nem is baj. Az élet bonyolult és nehéz, a hit segített másként látni a világot. Istennel, az ő erejével, legyőztem a depressziót, kaptam reményt és erőt hogy a gondokon túl lássak, és tudjam van segítség és kiút. Hányan menekülnek italba, drogba, nyugtatókba a gondjaik elől, én sem szégyenlem hogy ezek nélkül, égi segítséggel élem az életem.
A megtérésem előtt azt mondták új szívet ad nekem az Isten és leveszi vállamról a terheket, és megbocsátja a bűneimet. ... Nehéz volt elhinni, de úgy gondoltam a világ módszereit ismerem és nem vállt be, érdemes kipróbálni ezt a lehetőséget is. Persze ennél sokkal több volt a háttérben, de a megtérésem története egy más alkalomra marad. 
Most csak annyit mondok, igaz volt amit ígértek, a megkeményedett szívem mely már nem igazán tudott szeretni, most boldog és határtalan szeretet van benne. Gondjaim ma is vannak, de tudom, hogy Isten megsegít, és tapasztalom is napról napra. Az Ő kezébe adtam az életem és minden terhem, valaki aki tudja a jövőt és jobban ismer engem mint én magamat, jobb tanácsot tud adni mint bárki más, azért elég logikus neki megadni az engedélyt az irányításra. Hozzá teszem egy percig sem csalódtam benne :) , bár elsőre nem minden tűnik jónak, de utóbb beigazolódik, hogy az akkor és ott kellett.
Ott vannak még a bűnök, annyi mindenért volt bűntudatom, kisebb nagyobb veszekedésekért, és félre siklott tettekért, amíg nem éreztem, hogy már nincsenek rajtam, hogy már nem nyomasztanak, nem gondoltam hogy ennyire nagy a súlyuk.
Szóval lehet hogy mankó a hitem, de akkor már inkább egy tank, ami mindenen könnyedén átsegít. Bármit megér a világ legdrágább tankja, és a söfőr egy szuper férfi, maga Jézus :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése