Hallja a bölcs és öregbítse az ő tanulságát, és az értelmes szerezzen érett tanácsokat.



Példabeszédek 1:6



2010. december 1., szerda

Idő

Rég nem jártam erre, gyorsan pörögtek a hetek a napok mostanában. Munka, utazás, család, és sok egyéb foglalta le az időmet. Nem volt túl sok időm semmire sem, kezdtem úgy érezni, hogy minden nap rövid, és nincs időm. Rohantam egyik helyről a másikra, és semmivel sem végeztem. Végre a héten volt időm, kipihenni magam, és két napig teljesen kikapcsolni. Most tudatosult bennem, hogy átrobogtunk a novemberen és már nyakamon a karácsony. Ami azt illeti ez sem tűnt volna fel ha a netes kertemben, (mert hogy én is online kertész lettem ) leesett a hó és adventi koszorú első gyertyája is lángol. Wow ennyit tudtam mondani, újra itt a karácsony. Most mit mondjak ez folyik majd a csapból egy hónapig.
Viszont arra is ráébredtem, ha így rohannak a napok nem lesz a fa alatt ajándék. Mint sokan mások idén nekem sem telik ajándékra, pedig valami igazán különlegeset szerettem volna adni a családomnak. Hát most jól jön a kreativitás, meg is írtam a listát szép sorban a nevek felkerültek a papírra, majd gondolkodás és szinte minden névhez került egy kis ötlet. Utána számolva van alig 3 hetem hogy csodát alkossak, a baj csak az ha így folytatom szűk lesz az idő. Mint minden évben most is akadt egy család tag akivel meggyűlt a bajom, na nem szó szerint :) sajnos ötletem sincs mit készíthetnék az apámnak. Talán jó szokás szerint megálmodom a megoldást ....
Hát ma este már nem fogok nekiállni az biztos, de a készülő ajándékok felkerülnek hátha ötletet adok vele másoknak is. :)
Jó készülődést mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése