Az esetem hosszú évekkel ezelőtt kezdődött, valamikor a közép iskola pontos közepén. Orvosi vizsgálat volt a suliban, és szokásos kérdés: - Na és hogy van?- doktornő hangja unott, rutinban.
- Köszönöm kérdését, hát így az én koromban... (na jó befejezem a rímelést) szóval elmeséltem, hogy nincs különösebb bajom hacsak az nem hogy rengeteget alszom. Napi 12-16 óra és bár mit teszek fáradt vagyok, még az órákon is elalszom hiába a sok kávé. Talán tavaszi fáradtság mondja az orvos, bár így ősz végén ez nem túl indokolt. Végül vizsgálatok, majd egy hét kórházi megfigyelés után, haza küldtek egy beutalóval, és egy érthetetlen lelettel. Egy hónappal később minden kiderül, betegségem neve hyperthíreosis ( nem biztos hogy jól írtam) ez egy pajzsmirigy túlműködés ami ha nem kezelik igen veszélyes is lehet, és a tünetei nem túl látványosak, de annál jobban megnehezítik az életet. Tíz évig szenvedtem ezzel és hol nyerésre álltam, néha közel a vesztéshez, de közölték ez így fog menni most már amíg élek.
Közben felnőttem, és dolgozni kezdtem ami a megterhelt szervezetemmel kissé nehezen ment, főleg a kemény fizikai munka, de mikor elküldtek a cégtől, haza költöztem és új orvost kerestem. Hozzáteszem még épp időben, mert az egészségem addigra nagyon megromlott. Odáig jutottam hogy a pajzsmirigyem öklömnyi méretűre növekedett, és befelé nőtt (ebben az esetben a nyakon kívülről nem látszik az elváltozás) viszont így a légcsövemet kezdte nyomni. Néhány alkalommal előfordult hogy este álmomból fuldokolva riadtam fel, ugyan is ha a fejem rossz szögben volt nem kaptam levegőt. Mondanom sem kell ez félelmetes és veszélyes is.
A műtétet április 1-re írták ki, na mondom én ez egy rossz vicc... :) így ugyan is 3 napos műtéti lábadozás után a tánc szóba se jöhetett volna. Sőt mivel a torkom készültek épp elvágni, felvilágosítottak hogy utána nagyon kell vigyázni. Semmi hajlongás, vagy nehéz tárgy cipelés nem jöhet szóba sokáig, ugrálni meg kizárt. Így nagyon elkeseredtem, mert már hónapok óta tanultuk a táncot, de a barátaim biztattak hogy úgy is ott leszel, de nem hittem el. Hogyan s miként azt nem mesélem el mert hosszú, de a lényeg a kórházba felvettek majd még aznap haza is küldtek, pocsék volt a vérképem, és életveszélyes lett volna a műtét. Lám a barátoknak lett igaza és hála az Úrnak részt vehettem a táncon :D
Két hónapig vártam és szedtem a gyógyszereket hogy újra műtétre készülhessek. Ekkor már nem jött közbe semmi, de ez az idő kellett hogy lélekben is felkészüljek. Sokat imádkoztam, és jó kedvvel feküdtem be a műtétre, biztos voltam benne nem történhet velem semmi rossz,és minden tökéletesen fog menni.
Eljött a műtét napja, reggel adtak egy nyugtatót, bár egy csepp félelem sem volt bennem, de a békesség kedvéért bevettem, amitől el is aludtam, és arra ébredtem, hogy egy kedves fiatal férfi simogatja a lábfejem, hogy ébredjek. Mondom még alszom, hagyjon. Erre Ő hogy de hát dél van menni kell a műtétre. Menni? Akkor miért keltett fel ott úgy is altatnak. (röhögés) Kaptam néhány instrukciót, jött egy nővér akinek átadtam megőrzésre az értékeim és már gurult is velem az ágy a műtő felé.
A szobám a 6. emeleten volt ahol volt műtő, engem még is az alaksori műtőbe vittek, itt csendesen megjegyeztem ez nem jó hely mert biztos azért hoztak ide hogy ha elrontják ne keljen sokat vinni a hullaházig. (mondtam hogy morbid a humorom :) Végül a srác a műtő előtti folyosón leparkolt velem, és magamra hagyott. Ez remek alkalom volt egy gyors imára, és mivel hosszú ideig nem lesz rá lehetőségem, elkezdtem énekelni és Istent dicsérni. Soha olyan nyugalom és béke addig nem volt rajtam és végtelen jó kedv, pedig félnem kellett volna, vagy legalább izgulnom, de nem. Negyed órával később már a műtőben sürögtek forogtak körülöttem az emberek, én pedig viccelődtem és mosolyogtam, a személyzet nem kis meglepetésére. Mondjuk mikor felhangzott a Vasember c. film zenéje nagyon nevettem. Pár pillanattal később hatott az altató......
Egy órával később pont mikor a szobámban kezdtem magamhoz térni, és a sírás kerülgetett (az altató hatása, és veszélyes mert nem fújhattam volna orrot sem, minden ilyesmitől felszakadhat a belső varrat) belépett édesanyám aki abban a percben ért oda, és tőle egyből megnyugodtam, még a sírás is megakadt. Csak pár szót beszéltünk és újra elaludtam. ...
Másfél napot voltam még a kórházban, de már másnap felkeltem és a szobatársaimmal beszélgettem, persze szinte suttogva, mert a műtét közben ugyan minden rendben ment, de a hangszál tartó idegek meglettek bolygatva, és ettől szinte teljesen elment a hangom. Végül teljes jókedvvel és már a nyakamból kiálló csövek és kapcsok nélkül kiengedtek a kórházból. A gyógyulás hetekig tartott, napról napra jobban voltam, erős de fáradékony. Ezek szép lassan javultak, a kötés is lekerült, nem voltam egy szép látvány majd 20 cm vágással... az egyetlen hiba a hangom volt. Az éneklés az első perctől kezdve hiányzott, borzasztóan, főleg mivel a műtét után egy héttel már mentem is Isten-tiszteletre, és ott sokat énekelünk amit nagyon szeretek. A hangom viszont a nullával volt egyenlő, rekedt és erőtlen volt, olyan halk hogy szinte suttogtam, de a legkisebb zaj elnyomta. Az utcán nem beszélgethettem, a kocsiban a halk motor zaj is némává tett. Nekem borzasztó érzés volt, és persze ilyenkor mindenki az én káromra poénkodott. Apám kedvence " nyakon vágott kislányom", és persze a férfiak szerint akkor voltam az ideális feleségnek való, aki nem beszél :s .
Teltek a hónapok és nem történt változás, imádkoztam és próbálkoztam, méz és egyéb hangszál ápolás de semmi, egy halvány fokkal sem javult a helyzet. Amíg a többiek az Isten tiszteleten énekeltek, én álltam és imádkoztam, könyörögtem amilyen hangosan csak tudtam (úgy se hallják) eredménytelenül. De hittem hogy rendbe fogok jönni.
A gyülekezet segítségével augusztusban a barátaimmal tarthattam Keszthelyre egy hetes ifjúsági konferenciára amit a gyülekezett szervezett és ez kárpótolt sok mindenért. Nagyon élveztem, és sokat tanultam azon a héten, és tudom ez sokaknak nem mond semmit, de ott kaptam Szent Szellem keresztséget amikor kör ima alkalmával a pásztor értem is imádkozott kézrátétellel. Csodás érzés, mintha minden sejtem külön rezegne, és lángolna a testem, és közben hatalmas boldogság, és jókedv árad szét az emberben amitől bármire képesnek érzi magát, ez mindent megér.
A tábort is hangtalanul imádkoztam végig, bár már az énekek alkalmával egy két tiszta hallható hang elhagyta a torkom, ami nagy örömmel töltött el, de beszélni nem tudtam továbbra sem jobban. Majd a búcsú alkalom alatt ismét mindenkiért imádkozott a pásztor egyesével, ekkor is éreztem az Úr erejét, bár nem olyan intenzíven mint a hét elején, de úgy felbolydult a nap hogy csak mikor haza felé utaztunk és beszélgettünk a kocsiban akkor tűnt fel hogy tökéletesen visszakaptam a hangomat. Dicsőség érte Istennek!!!
Olyan természetes volt hogy van hangom hogy órákig nem tűnt fel egyikünknek sem, de pontosan emlékszem hogy az ima után már nagy tömegben tökéletesen beszélgettem a barátnőmmel. Én tudom ez Isten kegyelme és gyógyító ereje volt, te pedig döntsd el hiszel e nekem...
És ez tényleg HAPPY END!
Ez csodalatos volt erőt ad és kitartást! Legy egeszseges!
VálaszTörlés